Időpont: 2016. október 27. csütörtök ½ 14 óra
Előadó: Dr. Dóka Andrea bőrgyógyász, Hatvani Kórház
Helyszín: Hatvani Segítő Szolgálat, Hatvan, Balassi B. u. 16.

Minden bőrrákos ember meggyógyulna, ha a bőrrákot idejében, még a daganat tovaterjedése előtt felismernék és kezelnék – ezekkel a szavakkal kezdte előadását a doktornő. A bőrrák leggyakrabban világos és szeplős bőrűeknél fordul elő, fő kiváltó oka a napból érkező UV sugárzás.

Kötetlen hangulatú találkozón szó esett az anyajegyek elváltozásairól, elmondta a doktornő, hogy ha az anyajegyeinken elváltozást észlelünk, vizsgáltassuk meg bőrgyógyásszal.

Előadásában kitért a különböző bőrbetegségekre és azok kezelésére, szolárium használatára daganatos betegek esetében.

Beszélgetésünk során több kérdés vetődött fel pl.: a pikkelysömör gyógyításáról, a körömgomba gyógyításának  házi praktikájáról, korán ráncosodó bőrünk ápolásáról.

Az előadás végén  lehetőség volt megnézetni az anyajegyeket, bőrelváltozásokat. A kötetlen beszélgetés során senki nem távozott úgy, hogy ne kapott volna választ feltett kérdéseire.

19 fő vett részt az előadáson

Lazányi Jánosné

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

6. nyílt nap a Markhot Ferenc Kórházban, ingyenes szűrésekkel

6. NYÍLT NAP lesz az egri Markhot Ferenc Kórházban 2016. október 20-án 10-16 óráig. Előzze meg a betegséget, törődjön többet egészségével! Vegyen részt ingyenes szűréseinken!

Alapszervezetek

Stresszoldó csoportfoglalkozás 2/1.

Időpont: 2018. szeptember 10. hétfő 14 óra Vezeti: Kis Anett pszichológus A hatvani Segítő Szolgálat 2018. második félévi Stresszoldó csoportfoglalkozását tartottuk meg ma. Az új jelentkezők bemutatkozása után kérdőívet töltöttünk ki. Öt mondatot kellett befejeznünk egy Olvass tovább...

Alapszervezetek

Heves Megyei Alapszervezetek Önkéntes tanfolyama

Időpont: 2022. szeptember 07,8,14,16,21,22,27. Helyszín: Grassalkovich Művelődési Ház, Hatvan, Kossuth tér 24. A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Segítő Szolgálata 2022. évben is elindította Önkéntes képzését a Heves Megyei Alapszervezetek leendő segítőinek. Idén 17- en jelentkeztek Olvass tovább...