Az egészség a legdrágább kincsünk, de vajon megfelelő lépéseket teszünk- e megőrzése érdekében? …tették fel a kérdést a jelenlévők a Magyar Rákellenes Liga Mezőberényi Alapszervezete 5. alkalommal megszervezett közös sétáján, a rózsaszín szalag kitűzővel.

Ezen a napon Dr Bak Mihály szülész nőgyógyász szobránál a köztiszteletben álló orvosra is emlékeztek, aki nagyon sokat tett a városlakók egészségéért, a megelőzésért és a szűrések bevezetéséért. Mertz Judit az alapszervezet elnöke köszöntötte a jelenlévőket, Siklósi István polgármestert, Szekeres Józsefné alpolgármestert, Gaál Imre Magyar Rákellenes Liga munkatársat, Németh Iveta Gúta város képviselőjét és a helyi szervezetek képviselőit. Kiemelte, hogy 2016. évben 5. éve szervezi az alapszervezet a városban a rózsaszín sétát és minden évben neves, köztiszteletben álló szakemberek vállalták a figyelemfelhívó séta elindítását: dr. Sziráczki Magdolna gyermek háziorvos, dr. Burján Katalin szemész szakorvos, dr. Kovács József háziorvos, vagy dr. Andor László főorvos. A sétát harmadik éve a Mezőberényi Mazsorett Együttes vezeti, és évről-évre egyre többen csatlakoznak a felhíváshoz. Köszönetet mondott az alapszervezet tagjainak, akik munkájukkal sokat tettek, tesznek azért, hogy elérjék céljukat, és minél több embert juttassanak információhoz a megelőzésről és az egészséges életmódra irányítsák a figyelmet.

Kovács Edina képviselő, a Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat igazgatója dr. Bak Mihály szakmai munkássága, elért eredményeinek ismertetésével, az akkori orvosi lehetőségek, a körülmények bemutatásával segítette az emlékezést. Hangsúlyozta, hogy dr. Bak Mihály életútja példamutató lehet mindenki számára, hiszem nem csak orvosként, hanem emberként is kiváló volt, mindenkit magával ragadott őszintesége, nyíltsága, segítőkészsége. Közösségi munkája azt bizonyítja, nemcsak a betegeiért, hanem az egész településért érzett felelősséget.

A sétálók rózsaszín kitűzött szalaggal, kezükben rózsaszín léggömbbel indultak el a piactérre. Gaál Imre, a Magyar Rákellenes Liga munkatársa elmondta, a séta fő célja, hogy felhívják a figyelmet a betegség megelőzésére. Szekeres Józsefné alpolgármester elmondta, örvendetes, hogy évről évre egyre többen vesznek részt a sétán.

Németh Iveta, a gútai önkormányzat képviselője arról beszélt, hogy a betegség megelőzése érdekében figyelni kell jobban egymásra, a mosoly, a szeretet azok az értékek, amelyek a legtöbbet jelentik az embernek. Szólt arról, a tavalyi rákellenes sétán is részt vett, és akkor megfogadta, hogy azt a kezdeményezést hazaviszi Gútára. Ott október 15-én tartják meg a sétát.

Mertz Judit elnök fontosnak tartotta megköszönni a sétához csatlakozó férfitársainknak a részvételt, hiszen Horváth Lili színésznő szavait idézve: a mellrák nem csupán a nőkre tartozik. A férfitársakra is. A családra. Nem lehet tabu a betegség, hiszen lényeges ilyenkor a család figyelme. Beszélni kell róla

Végezetül szalagokat kötöttek a léggömbökre, és azokat – a betegség elengedésének jelképeként – felengedték.

Köszönet a résztvevőknek, a segítőknek, közreműködőknek.
Mertz Judit elnök

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

2015. február 20-án tartotta hagyományos évi Közgyűlését a MRL Siófoki Alapszervezete

A MRL Siófoki Alapszervezete 2015. február 20-án tartotta a hagyományos évi Közgyűlését, melyen Csohánné dr. Kovács Anna elnök beszámolt a 2014-es év szakmai munkájáról,  a pénzügyi helyzetről. Ezután a résztvevő tagok megvitatták a 2015. év Olvass tovább...

Alapszervezetek

Advent Egerben

Bensőséges adventi ünnepséget rendezett a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete a Bartakovics Béla Közösségi Házban december 13-án. Vörösné Kiss Noémi, a Markhot Ferenc Kórház ápolási igazgatóhelyettese Ady Endre Karácsonyi Rege című versével nyitotta meg a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Kirándulás és sütés Mátrafüreden

A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója Hosszabb túra helyett most (május 25-én, szerdán) a nyársalást választottuk, amire már régóta vágytunk! Programunk helyszínéül a mátrafüredi – padokkal, asztalokkal, esőbeállóval ellátott – kedvenc nyársaló helyünkre esett a választás a Olvass tovább...