Mit okozhat a cigi és az alkohol?

Várunk a Kor Kontroll Társaság és az Országos Onkológiai Intézet nyílt napjára!

Helyszín: Budapest XII. Ráth György u 7-9.     3. épület aula
Időpont: 2016. október 10.10.00 -15.00-ig

A rendezvényre a belépés ingyenes!

cigi-ital

Egészségnapunk fő témája a fej-nyaki régiókban kialakuló rosszindulatú daganatok, már csak azért is, mert arányuk folyamatosan növekszik, ráadásul tájékoztatás híján: keveset tudunk róluk.

Pedig az egyik legfontosabb kockázati tényező ellen védekezhetnénk, ha akarnánk! A szájüregi daganatos és a gégerákos betegek 75-80 százaléka cigarettázik! Rizikót jelent az alkoholfogyasztás is, a dohányosok és alkoholisták  körében 6-15-ször gyakoribb a szájüregi rákok előfordulása, mint azoknál, akik “csupán” az egyik káros szenvedély rabjai!

És van még egy kockázati tényező. MichaelDouglas amerikai színész, néhány éve torokrákjával állt a nyilvánosság elé. Nagyon sokáig azt lehetett hinni, hogy Douglas rákja  azért alakult ki, mert erős dohányos volt és inni is szeretett. Amikor kórházba került, már azt suttogták, hogy inkább olyan függőség miatt, minek köze van a szexhez. Aztán a színész őszintén kijelentette, hogy orális szex útján került a szervezetébe a HVP (humán papillomavírus), és ez okozta torokrákját. Tényleg okozhat szájüregi rákokat az orális szex, és a HPV? Erre is válaszolnak a nyílt nap szakemberei.

Érdemes hangsúlyozni, hogy a szájüregi daganatok és a gégerákok kialakulási esélye az életkor előrehaladásával növekszik, leggyakrabban 60 éves kor körül jelentkeznek. Férfiaknál kétszer olyan gyakoriak a szájüregi daganatok mint nőknél, a gégerákok pedig négyszer gyakrabban fordulnak elő náluk, mint a nőknél! Ez a daganatcsoport sajnos a magyar férfilakosság körében a harmadik leggyakoribb daganatos halálok a tüdőrák, a vastag- és végbélrák után. Nemcsak Európában, de világviszonylatban is Magyarországon hal meg a legtöbb férfi és nő fej-nyak rosszindulatú daganatok miatt! A leggyakoribbak a szájüregi és a gégedaganatok, előbbiek az összes fej-nyaki daganat közel felét, utóbbiak egyharmadát teszik ki.

A terápia során komplex sebészi-sugár-gyógyszerkezelést alkalmaznak, az utóbbi évek  eredményei viszont megerősítették a komplex onkoterápia második komponense, a sugárterápia központi szerepét a fej-nyak rákok kezelésében.

A nyílt napon Kásler Miklós főigazgató vezetésével bemutatkozik az Országos Onkológiai Intézet Fej-nyak állcsont Rekontrukciós Plasztikai Sebészeti és Laser Sebészeti Osztálya, továbbá az intézet jól képzett- sőt, másokat is képző! – kiváló orvosai, többek között Boer Andrásaki 2001-ben vezette be Magyarországon a pajzsmirigyrák genetikai indikáció alapján végzett műtétjeit- Remenár Éva -2002 óta tagja az EORTC Fej-Nyak Munkacsoportjának, osztályuk pedig az ott kezdeményezett klinikai vizsgálatok referencia centruma- Gulyás Gusztáv az Európai Akkreditációs Bizottság által az európai plasztikai sebész szakorvos-képzőhellyé akkreditált oktatás irányítója, és Takácsi Nagy Zoltán, a Magyar Sugárterápiás Társaság főtitkára.

Interaktív rendezvényünkön a praktikus tanácsok mellett egészséges ételek receptjeivel is megismerkedhetnek, sőt meg is kóstolhatják őket, a Százszorszép Hastánc Klub tagjai pedig megmutatják, hogyan őrizhetik meg nőiességüket a mellrák műtéten átesett hölgyek.

Király Györgyi elnök, Kor Kontroll Társaság

Prof. dr. Kásler Miklós főigazgató főorvos, Országos Onkológiai Intézet

 

TERVEZETT PROGRAM 

10.00 Megnyitó és köszöntők

Fővédnök: Dr. Szentes Tamás Országos Tisztifőorvos

Prof. Dr. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója

  1. Király Györgyi, a Kor Kontroll Társaság elnöke

10.10- 11.30  Mit kell tudni a fej-nyak rákokról, és megelőzésükről?

Moderátor: B. Király Györgyi és Kásler Miklós

Prof. Bánhidy Ferenc, az első magyar fej-nyaksebészeti osztály alapítója

Dr. Boér András fül-orr-gégész-klinikai onkológus, osztályvezető főorvos

Prof. Dr. Gödény Mária radiológus, osztályvezető főorvos

Dr. Hitre Erika belgyógyász- klinikai onkológus főorvos

Dr. Tóth Erika patológus szakorvos

Dr. Takácsi Nagy-Zoltán onkoradiológus főorvos

Dr. Remenár Éva centrumvezető főorvos 

11.30- 11.50 Bemutatkozik a „ Beszélni nehéz!” klub

Vezeti: Dr. Mészáros Krisztina foniáter szakorvos

Levetítjük a 2016. Hang Világnapjára készült videót, melyen a klub gége nélküli

tagjai lépnek fel az Erkel Színházban 

11.50-12.50 A fejnyaksebészet XXI. századi kihívásai, azaz megőrzés, vagy csonkítás?

Prof. Dr. Gödény Mária osztályvezető főorvos

Prof. Dr. Borbély Katalin nukleáris medicina

Dr. Boér András  osztályvezető főorvos

Dr. Zámbó Orsolya fül-orr gégész szakorvos 

12.50-13.50 Rekonstrukció a sebészetben

Dr.  Remenár Éva centrumvezető főorvos

Prof. Dr. Gulyás Gusztáv plasztikai sebész

Dr. Koltai László belgyógyász, fül-orr-gégész 

13.40-14.20 Segíthetünk?

Dr. Borbényi Erika onkológus főorvos

Dr. Zoltánné Csorba Éva ápolási igazgató

Dr. Szalai Márta diplomás osztályvezető  nővér 

14.20-14.40  Főzőklub a zöldségekről, avagy hogy készül a színes zöldségkavalkád…

Vezeti: Bulla Bianka életmódtréner, a Kor Kontroll Társaság és a MOMOT receptversenyének egyik nyertese

A sok-sok szín nemcsak gusztusossá teszi  ételeinket, ugyanis a fitotápanyagok sokféle, komplex egészségvédő hatással rendelkeznek. A citrom- és narancssárga színanyagok az éleslátást, az egészséges emésztést, és kiegyensúlyozott immunműködést támogathatják, a máj kedvenc színe a zöld, a  lilás- kékes  zöldségek, gyümölcsök (lilahagyma, áfonya, lilakáposzta, stb.) többek között gyulladás gátló, étvágyszabályzó hatásúak. Ez csupán néhány példa, a többit megtapasztaljuk, ha nemcsak nézzük,  hanem esszük a színeket!                  

14.40-15.00  Tombola

Érdeklődőinket egész nap ingyenes szűrővizsgálattal várjuk!

A rendezvény házigazdája: Bulla Bianka újságíró

 

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Egészségfesztivál a férfiak egészsége érdekében, nem csak férfiaknak! Hatvanban

2015. november 21-én, szombaton 9-13 óráig „Egészségfesztivál a férfiak egészségéért nem csak férfiaknak” címmel szervezett egészségmegőrző rendezvényt az Albert Schweitzer Kórház  Hatvanban. A helyszín az 5. számú Általános Iskola volt. A rendezvény apropóját a november 19-i Olvass tovább...

Alapszervezetek

Egészségnap Boldogon

A Hatvani Segítő Szolgálat beszámolója 2021.szeptember 21. A Boldogi Egészségnapra meghívást kapott a MRL Hatvani Alapszervezete és Segítő Szolgálata! Kiadványokkal készültünk, emlő-here mulázzsal az önvizsgálatot mutattuk be a sátrunkhoz érkező érdeklődőknek. Az Egészségfejlesztő Iroda szűrőprogrammal Olvass tovább...

Alapszervezetek

VIII. Városi Sportos Egészségnap Salgótarjánban

 Gyönyörű tavaszi időben került megrendezésre 2019.03.30-án Salgótarjánban a Városi Sportcsarnokban a VIII. Városi Sportos Egészségnap. A rendezvényen meghívott partnerként most is, mint minden évben, jelen volt a MRL Salgótarjáni Alapszervezetének önkéntes csapata és a délelőtt Olvass tovább...