A Siófoki Alapszervezet 2016. május 23-án a Kálmán Imre Kulturális Központban előadást szervezett a Molekuláris Diagnosztika témakörben.

Az előadást Kohánka Andrea molekuláris biológus tartotta, aki Budapesten az ONCOMPASS /egy olyan magáncég, amely biológiai módszerekkel vizsgálja a daganatok gyógyításának lehetőségét/ munkatársa.

Eddig a daganatos betegeket sugár-és kemoterápiával kezelték az onkológus orvosok. A biológiai módszer lényege, hogy sejtszinten, az örökítő anyag, a DNS szerkezetében keresi a hibákat, amelyek a daganatokat okozzák. Ez tehát egy harmadik gyógyítási lehetőség az orvosok kezében, s amelyet már több éve hazánkban is alkalmaznak, s amely elérhető akár egyéni kezdeményezésre is.

Előadásában ismertette a vizsgálat elérhetőségének lehetőségét, költségét és a vizsgálati eredmények birtokában a további teendőket.

Betekintést nyerhettünk a laboratóriumi munkálatokba és statisztikai adatokat is megismerhettünk.

Végül kérdéseinkre készségesen és érthetően válaszolt.

Nagyon hálásak vagyunk, hogy eljött hozzánk Siófokra és közérthetően, ám a tudományt sem nélkülözve megismertette velünk a  diagnosztikának ezt a módját, amelyről a Ligában már más aspektusból hallottunk.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

V. Szent Ágota Nap – az öröm és a remény ünnepe

A Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezete a Község Önkormányzata támogatásával rendezte meg Szent Ágota, az emlőbetegek védőszentje tiszteletére az V. Szent Ágota Napot. A program motoros felvonulással vette kezdetét, majd a megnyitó során Sebestyén Zoltán Olvass tovább...

Alapszervezetek

Önismeret az írásunk alapján

 A Hatvani Alapszervezet beszámolója Előadó: Kocsis Katalin grafológus Időpont: 2021. augusztus 25. A MRL Hatvani Alapszervezet nagyon izgalmas témában kérte fel Kocsis Katalin grafológust: “Önismeret az írásunk alapján” címmel nagyon érdekes előadást hallhattunk! A grafológiai Olvass tovább...

Alapszervezetek

Karantén alatti és utáni programok Borsodnádasdon

Örökmozgók sétája, túrái A vírus miatti bezártság alatt is folyt a munka 2020 tavaszán. Volt, aki ajándékozás céljára szatyrokat varrt, mások szájmaszkokat készítettek. Többen részt vettek az online szenior táncon és tornán. Telefonon tartottuk egymással Olvass tovább...