2015. október 12-én, hétfőn tartotta Kiss Anett pszichológus a stresszoldó csoportfoglalkozást, melynek legfontosabb célja a társas támasz biztosítása volt.

Kis Anett vezette csoportunk tagjai 2015. október 12-én másodszor találkoztak egymással. Örömmel mondhatom, hogy néhány új résztvevővel is gyarapodott létszámunk. Örvendetes, hogy egyre többen érzik, szükséges a technikák elsajátítása, mely segít a betegségek kezelésében. Érdekes feladatot oldottunk meg, egyre nyitottabbak vagyunk egymással és a tanultakat remekül alkalmazzuk.

Játszottunk is. Írásban adtunk egymásnak segítő tanácsokat, név nélkül s a végén elhoztuk haza, eltettük. Néha elővehetjük, ha elbizonytalanodunk önmagunkban.

Nagyon jól éreztük magunkat és ennek többen is hangot adtunk a foglalkozás végén!

9-en vettünk részt a stresszoldó foglalkozáson.

Lazányi Jánosné elnök

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Ráckevei túra

Március 24-én teljesítmény túrán vettünk részt Ráckevén. Résztvevők száma : 3 fő Táv: 27 km. Szint: 30m.tidő: 7 óra. Szintidő: 7 óra