A Magyar Rákellenes Liga Hajdúszoboszlói Alapszervezet Kenézy Gyula Díj Hajdúszoboszló Város Egészségügyéért kitüntetést kapott Hajdúszoboszló Város Önkormányzatától. A díjat az a közösség kaphatja, aki a helyi közügyek valamely területén kimagasló teljesítményt nyújtott, tevékenységével hozzájárult a város anyagi, szellemi értékeinek gyarapodásához, nemes hagyományai megőrzéséhez.

Gratulálunk a Hajdúszoboszlói Alapszervezet tagjainak a kitüntetéshez!

Részlet a pályázatból:

A Hajdúszoboszlói Alapszervezet megalakulása óta tevékenyen részt vesz a Liga munkáiban, részben helyi akciók szervezésével a városi egészségnapokon, a Hőgyes Egészségnapon, az Európai Rákellenes Hét helyi programjain, az Összefogás a mellrák ellen, valamint a Bringázz az egészségedért! programokban.

Ugyancsak jelentős tevékenységet fejt ki az iskolai tudatformálás területén. Hajdúszoboszló középiskolás tanulói minden évben részt vesznek a Magyar Rákellenes Liga által meghirdetett internetes vetélkedőn, valamint a Liga helyi aktivistái rendszeresen szerveznek előadásokat középiskolás tanulóknak az AIDS, HPV vírus, a védőoltások témakörében. A különböző világnapokhoz kapcsolódó „Vigyázz az egészségedre!” levelezőversenyt is meghirdette a város négy általános iskolájában.

A felnőtt korosztály tagjai számára több előadásból álló önismereti tréningsorozatot szerveztek, mely ingyenes volt és bárki látogathatta. A visszajelzések szerint igen népszerű szervezés volt.

Kenézy Gyula Díj

 

Kapcsolódó bejegyzések

Események

Motorosok rózsaszínben 2020.

2020-09-26 4. alkalommal szerveztük meg a motoros csillagtúrát és felvonulást a mellrák elleni hónap nyitányaként. 57-en érkeztek motoron az ország különböző pontjairól, hogy elhozzák közösségeik üzenetét az emlőszűrés és a korai felismerés fontosságáról. A motorosok Olvass tovább...

Alapszervezetek

Vedd észre, ha baj van! Előadás Mezőberényben

Leggyakrabban előforduló időskori betegségek, sérülések Előadó: Guti Ambrus, a Mezőberényi Mentőállomás vezetője A MRL Mezőberényi Alapszervezete és a Városi Nyugdíja Klub vár minden érdeklődőt az előadásra.  

Alapszervezetek

Maradjunk a kaptafánál – meghívó

MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezete szervezésében a „Maradjunk a kaptafánál… – HOLISZTIKUS LÁTÁSMÓD a gyógypedagógiában” című előadás meghallgatására. Előadó: Rácz-Biller Judit gyógypedagógus Helyszín: Babits Mihály Kulturális Központ, Csatár terem (7100 Szekszárd, Szent István tér Olvass tovább...