2015-ben az év onkológusa dr. Ágoston Péter és dr. Deme Dániel!

2015-ben az „Az év onkológusa – az én orvosom” pályázaton két orvos kapott dr. Dollinger Gyula emlékérmet. Budapesten dr. Ágoston Péter, az Országos Onkológiai Intézet főorvosa, vidéken dr. Deme Dániel, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház onkológusa. A címmel járó emlékérmet prof. dr. Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke adta át a Nemzeti Rákellenes Napon. A nyerteseknek szívből gratulálunk!

Dr. Ágoston Péter – az Országos Onkológiai Intézet Sugárterápiás osztályának főorvosa

 

Hivatása ellátásához hite és hatgyermekes családjának szeretete, támogató háttere ad meg minden segítséget.

Az onkológia területén szolgáló orvos, szakdolgozó a szorongó, kiszolgáltatott, sokszor félelmekkel küzdő rákos beteg számára a remény embere, aki odafigyeléssel, jó szóval, megnyugtató gesztussal nagyon sokat tehet. Minél nagyobb a testi baj és lelki szorongás, annál többet tud segíteni a figyelem, a támogató, megértő jelenlét, a felvilágosítás, megnyugtatás beteg és sokszor a hozzátartozó számára. Ezért gondolom ma is, hogy minden nehézsége ellenére ez az egyik legszebb hivatás az életben. Egy-egy beteg gyógyulása, szorongásának múlása, félelmeinek oldódása nagy öröm- és energiaforrás a további gyógyításhoz” – mondja hivatásáról.

Szemelvények a pályázatokból:

Dr. Ágoston Péter soha nem tett különbséget ember és ember között semmilyen okból. A kőművest ugyanolyan tisztelettel, szeretettel segítette a gyógyítás során, mint az egyetemi tanár, a legszegényebb is megkapta azt, amit a leggazdagabb. Ő erre az alázatos szolgálatra tette fel az életét.

2008-ban a Liga önkéntese lettem, reményt adva a betegeknek, hogy a daganatot le lehet győzni. A személyes példa erőt ad másoknak is. Szerencsém volt találkozni a Sugárterápiás osztályon fekvő sorstársakkal, akiket Ágoston doktor úr kezelt s akinek emberségéről, szerénységéről, odaadásáról számtalan történet szól. Néhány napja egy gyógyult beteg elmondta, hogy bár megrázta a súlyos kór diagnózisa, hálás a sorsnak, hogy megismerhette a doktor urat, akiben olyan csodálatos emberre talál, aki reményt, hitet adott s így kiegyenlítődött a mérleg nyelve. A betegségért cserébe az orvos iránti bizalom, szeretet. Jókedve, mosolya erőt ad a gyengéknek, a kétkedőknek, hiszen tudja, gyógyulni csak akkor lehet, ha abban hiszünk.

Az elmúlt tizenöt év alatt mindig éreztem azt a szeretetet, amely átsegített a betegség és az élet nehéz pillanatain, ami reményt és hitet adott úgyannyira, hogy ma már pici ikerunokáim boldog nagymamája lehetek, akikben tovább élek. Azt hiszem, ez az örökkévalóság.

Szüleim is feltétel nélkül bíztak benne, ez az ősbizalom vezetett hozzá. Ma már csak követéses vizsgálaton kell megjelennem. Köszönöm ezt a Jó Istennek és dr. Ágoston Péternek.

2. Dr. Deme Dániel, a Salgótarján Szent Lázár Megyei Kórház adjunktusa

 

Tízgyermekes lelkészcsalád első gyermekeként született 1981. március 20-án Cegléden. 2005 óta rendszeresen nyújt egészségügyi segítséget Kárpátalján egy külföldi és hazai önkéntes csoport tagjaként. 2006 óta dolgozik a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban. 2007 áprilisától rendszeresen részt vett az onkológiai betegellátásban.

Mit írtak róla?

Személy szerint nekem nem a kezelőorvosom, de mint a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének vezetője napi kapcsolatban vagyok vele és munkámat, munkánkat évek óta segíti. Bármikor fordulhatok, fordulhatunk hozzá szakmai vagy emberi problémák megoldásával kapcsolatban. Munkáját magas fokú szakmai képzettség, végtelen empátia, figyelem és türelem jellemzi. Arra törekedik, hogy a legjobb színvonalú ellátást biztosítsa betegei számára. Ennek érdekében budapesti központi intézetek neves szakembereivel is konzultál.  Odafigyel és tesz betegei lelki nyugalmáért. Nem ritka, hogy betegei megnyugtatása érdekében a betegágy mellett a Bibliából olvas fel. Végtelen alázattal, odaadással és lelkiismeretességgel végzi ezt a nehéz hivatást. Ö nem csak a betegséget, hanem az EMBERT gyógyítja. Mosolygós, halk modorával már megjelenésével is megnyugtatja betegeit.

 

Dr. Deme Dániel adjunktus Úr betege lettem. Hálával tartozom neki, mert a doktor Úr kedvessége, odafigyelése mindenen átlendített. Minden kérdésemre megnyugtató választ tudott adni. Azt gondolom ilyen esetben nagyon nehéz előre bármit is mondani, amíg az eredmények nem láthatóak. Hinni valamiben jó dolog, ami erőt ad  a gyógyulásban.

 

 

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Mért fontosak a szűrővizsgálatok és mit jelent a Movember Mozgalom

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete és a Balassi Bálint Megyei Könyvtár Egészségklub 2016. november 15-én  tartotta rendezvényét. Először rövid szóbeli tájékoztatást kaptak a jelenlévők a szűrések jelentőségéről, formáiról, a korai felismerés döntő fontosságáról. Az Olvass tovább...

Egyéb

Nógrád megye középiskolásainak szervezetünk vetélkedőt

A verseny célja a tanulók egészségtudatos magatartásának fejlesztése volt, valamint a Rák Világnapon kihirdetett, 2013. évre szóló irányelvek értelmében azon tévhitek, amelyek jelenleg a rákbetegségről el vannak terjedve, a valós értékelésekkel a helyükre kerüljenek, ne Olvass tovább...

Egyéb

Önkénteseinkről

24-en kaptak oklevelet a képzés után