az emlőrák gyógyítással foglalkozó, az Egyesült Államokon kívül élő szakorvosok részére

A program célja, hogy 24 mellrák ellen küzdő szakorvos utazhasson az Egyesült Államokba, hogy az ott szerzett szaktudást saját országukban kamatoztathassák.

Gaál Melinda
Kommunikációs vezető
AVON Magyarország
E-mail: melinda.gaal@avon.com

 

Pályázati felhívás az AVON Globális Mellrákellenes Ösztöndíjprogramjához

 

A program célja, hogy 24 mellrák ellen küzdő szakorvos utazhasson az Egyesült Államokba, hogy az ott szerzett szaktudást saját országukban kamatoztathassák.

 

Budapest, 2013. október 16. – Az AVON a Nőkért Alapítvány pályázatot hirdet az AVON Globális Mellrákellenes Klinikai Ösztöndíjprogramjának második fordulójára. Ennek keretében emlőrák gyógyítással foglalkozó, az Egyesült Államokon kívül élő szakorvosok vehetnek részt továbbképzésen 2014 májusától 12, az Avon Alapítvány által támogatott Egyesült Államokbeli emlőrákkezelő-központban. Az Avon Globális Ösztöndíjprogram célja, hogy az orvosok magas szintű képzésben vehessenek részt, így új ismeretek és szaktudás birtokában javítsák a mellrákban szenvedő betegek ellátását.

 

Világviszonylatban a mellrák a legtöbb halálos áldozatot követelő rákos megbetegedés a nők körében. Sok fejlődő országban azért alacsonyabb a gyógyult betegek száma, mert nem megfelelő a tájékoztatás, nincs a korai felismerést segítő szűrővizsgálati kampány, és kritikusan alacsony a mellrák kezelésére szakosodott orvosok száma.

 

Az Avon Globális Mellrákellenes Ösztöndíjprogramja lehetővé teszi, hogy 24 orvos részt vehessen az Egyesült Államokban egy négy-nyolchetes intenzív képzésen. Az AVON által támogatott mellrákellenes központokban a mellrák-operációk új módszereivel, a patológia, a radiológia és az orvosi onkológia innovatív technikáival, a klinikai vizsgálati tervezés fejlett eljárásaival, a közösségi- és közegészségügy területeivel ismerkedhetnek meg a díjazottak. Az AVON Alapítvány tudományos tanácsadó testülete és a fogadó intézmények mentorai választják ki a program ösztöndíjasait egy szigorú, kétlépcsős eljárás keretében. 2012-ben az AVON első pályázatára 85 pályamunka érkezett 22 államból, melyekből végül a kurátorok 14 ország 25 tudósát választották ki.

Dr. Andrij Hribanov, az AVON programjának tavalyi ösztöndíjasa az ukrajnai Nyikolajev 2. számú Szülőotthonában dolgozik szülész-nőgyógyászként. Az program keretében a Magee-Women’s Hospital-ban, a Pittsburghi Egyetemen vehetett részt továbbképzésben. „A fogadó intézményem az Egyesült Államok 10 legjobb onkológiai központjának egyike, így biztos voltam benne, hogy ez lesz a megfelelő hely az új ismeretek megszerzésére, valamint a szaktudás elmélyítésére. Az általam megfigyelt gyakorlatokat, melyek általánosak az Egyesült Államokban, Ukrajnában visszatérésemkor újdonságként fogadták” – mondta Dr. Hribanov. „Az AVON Globális Ösztöndíjprogramjában való részvétel egyedülálló alkalom volt, hogy a tudósok új megközelítéssel, friss szemléletmóddal tekintsenek az emlőrák kezelésére, és remélem, hogy ez javítani fogja a mellrák kezelését a kórházakban szerte a világon.”

 

Az AVON Globális Mellrákellenes Klinikai Ösztöndíjprogramjában résztvevő orvosok és kutatók 12, az AVON Alapítvány által támogatott intézményben vehetnek részt továbbképzésben. Ezek az intézmények kiváló eredményeket értek el a mellrák ellenes kutatásban és kezelésben. A mellrákellenes központok mindegyike két ösztöndíjast fogad:

 

  • Boston Medical Center (Boston, Massachusetts)
  • Emory University – Grady Memorial Hospital (Atlanta, Georgia)
  • Georgetown University – Capital Breast Care Center (Washington, D.C.)
  • Johns Hopkins University (Baltimore, Maryland)
  • Magee – Women’s Hospital, University of Pittsburgh (Pittsburgh, Pennsylvania)
  • Massachusetts General Hospital (Boston, Massachusetts)
  • New York Presbyterian Hospital-Columbia University Medical Center (New York, New York)
  • Northwestern University (Chicago, Illinois)
  • Sinai Urban Health Institute (Chicago, Illinois)
  • University of California Los Angeles – Olive View Medical Center (Los Angeles, California)
  • University of California San Francisco – San Francisco General Hospital (San Francisco, California)
  • Washington University St. Louis (St. Louis, Missouri)

 

„A tavalyi ösztöndíjasok, miután visszatértek szülőhazájukba, alkalmazni tudták mindazt a magas szintű szakismeretet, tudást, ami javítja a mellrákkal küzdő nők kezelését és ellátását. Örülünk annak, hogy a program idén is folytatódik, és újabb 24 szakorvos kaphat lehetőséget az Egyesült Államokban 2014 májusától arra, hogy szakirányú továbbképzésben vehessen részt” – mondta Marc Hurlbert, az AVON Emlőrákellenes Alapítványának elnöke.

 

A mellrákkal foglalkozó szakorvosok online jelentkezhetnek az AVON Globális Mellrákellenes Klinikai Ösztöndíjprogramjára. A regisztráció mellett a pályázat feltétele a motivációs levél elküldése. A pályázati eljárás első fordulójának jelentkezési határideje 2013. december 9.

 

Az AVON Emlőrák elleni küzdelme

Az AVON emlőrák elleni küzdelme 1992-ben indult útjára, melyet nemzetközi szinten az egyesült államokbeli AVON a Nőkért Alapítvány fog össze. A cég neve az évek alatt egybeforrt a mellrákellenes küzdelemmel. Az AVON globális mellrákellenes programjának keretén belül 58 országban több mint 780 millió dollárt adományozott kutatásra és az ellátás javítására. A szépségipari vállalat úgy segíti a mellrákkutatást és a daganatos megbetegedésben szenvedőket, hogy támogatja a vezető rákkutató központokat vagy közösségi szerveződésű mellrákellenes csoportok egészségügyi programjait. A kezdeményezés több mint 17 millió nő számára tette lehetővé eddig a világon, hogy ingyenes mammográfiai és mellrákvizsgálaton vehessen részt, és több mint 100 millió nő kapott felvilágosítást a mellrák kockázatairól. Olyan ígéretes kutatásokat segített, melyek a mellrák okait és a betegség megelőzését vizsgálták. Az AVON Alapítvány az AVON „rózsaszín szalagos” termékek értékesítésével és olyan programok szervezésével finanszírozza a küzdelmet, mint pl. a Gyaloglás az Életért menet, mely az AVON Alapítvány legnagyobb adománygyűjtő eseménye. További információért kérjük, látogasson el a www.avonfoundation.org weboldalra.

 

Az AVON világméretű jótékonysági tevékenysége

Az AVON világszinten vezetője a legfontosabb, nőket érintő problémák megoldását szorgalmazó tevékenységeknek. Ilyen célokra 2012-ben az Egyesült Államokban az AVON a Nőkért Alapítvány több mint 910 millió dollárt
adományozott. Az AVON adományai egyrészt az emlőrák ellenes programot, másrészt a Beszéljünk nyíltan a családon belüli erőszakról! elnevezésű kezdeményezést támogatják . A vállalat világszinten olyan termékeket árul, melyek a mellrák és a családon belüli erőszak elleni figyelemfelhívó kampányokat támogatják, események százait szervezi ezen témák köré és fontos, életmentő információs tevékenységet végez világszerte a több mint 6 millió Avon Tanácsadón keresztül.

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Debreceni programajánló – 2019. november

Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat Újjászületés Debrecen Rehabilitációs Táncklub Minden szerdán 9 órától Helyszín: Estella Hastánc Stúdió Debrecen Rákóczi u. 60. Női Egészségmegőrző torna Minden pénteken 16 órától Helyszín: Szent József Gimnázium Debrecen, Szent Anna Olvass tovább...

Alapszervezetek

Őszi fesztivál a Nyugdíjas Klubban

A Liszt Ferenc Vasutas Nyugdíjas Klub Őszi Fesztiválján, 2019.október 05-én megtelt a Nagy Endre Rendezvényterem. Vidám kulturális előadásokkal készültek nyugdíjasaink, amellyel szebbé tették a napunkat. Mintegy 10 klub vett részt az eseményen, szerte az országból. Megtiszteltetés Olvass tovább...