Nógrád megyében elsőként, az országban 31.-ként, 2009. február 23-án megalakult a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete 32 alapító taggal. Ma már 150-en vagyunk, akik között egészségesek, betegek, egészségügyi dolgozók és civil önkéntesek vannak.

Jómagam érintettként megtapasztaltam, hogy milyen nagy szükség van a hiteles információra, a segítő szóra és kézre a diagnózis, a terápia és az utókezelés folyamán is, ezért tartottam szükségesnek a közösség létrehozását.

Munkánkban a hangsúlyt a megelőzésre, az önvizsgálatra és a klinikai szűrésekre való ösztönzésre, a korai felismerés jelentőségére helyezzük.  Fontosnak érezzük tudatosítani az emberekben, hogy minden harmadik lehetséges rákbetegség megelőzhető egyszerű, mindennapos egészségmagatartási szabályok ismeretével és betartásával. Élő példákon mutatjuk be, hogy nem vagyunk teljesen tehetetlenek a rákkal szemben, van kiút a tünetmentesség eléréséhez.

Havonta szervezünk előadásokat, bemutatókat a tudomány és terápia legújabb lehetőségeiről illetve orvos-beteg találkozókkal lehetőséget teremtünk az egyéni kérdésfelvetésekre, amelyekre rendelési időkben az egészségügyi szakszemélyzet nagy leterheltsége miatt nincs lehetőség.

Az utóbbi évtizedben az orvos-beteg kapcsolat megváltozott. A jól informált, a betegségéről sokat tudó beteg jobban gyógyul, mert olyan információkhoz juthat, amelyek segítenek neki abban, hogy szembe tudjon nézni betegségével. Ezt felismerve 2011 áprilisa óta a Szent Lázár Megyei Kórház onkológiai osztályán információs/segítő szolgálatot működtetünk hetente kétszer, ahol munkánkat pszichológus és dietetikus is segíti. Étkezési-életmódbeli tanácsokkal látjuk el a hozzánk fordulókat, ingyenes kiadványokat juttatunk nekik a betegségükkel kapcsolatban. Az osztályon fekvő és a kezelésre, vizsgálatra várakozó betegekkel önkénteseink igényeik szerint elbeszélgetnek, ezzel is oldva a várakozással és a kezeléssel esetlegesen járó kellemetlenséget. 

Hetente tartunk testi-lelki kondicionáló Meridián 3-1-2 tornát szakavatott önkénteseink irányításával, melyet gyógytornász tagunk által vezetett nyak-váll tornával egészítünk ki.

Az egészséges életmódra való tudatformálást az iskolákban való felvilágosító munkára is kiterjesztjük pályázatok, vetélkedők előadások szervezésével, ahol a fiatalokat mindig kérjük, hogy az ott hallottakat, tapasztaltakat adják tovább a családjukban, baráti körükben.

A Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervével együtt működünk az Egészséges Nemzetért Népegészségügyi programban.

Rendezvényeink nyitottak, a tagfelvétel folyamatos.

Kreicsi Mária
alapszervezeti elnök

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Nagypéntek Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyen

A szeretet győzelme a bűn és halál felett

Alapszervezetek

Nőnapi ünnepség Hatvanban

Időpont: 2019. március 8. péntek  14 óra Helyszín: Grassalkovich Művelődési Ház A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet férfi tagjai színes műsorral köszöntötték vendégeinket Nőnap alkalmából. A színes műsort követően a divatbemutatónkon szebbnél szebb ruhákat öltöttek Olvass tovább...

Egyéb

Új dimenziók a rákos betegek gyógyításában

Személyre szabott vakcina? Mellékhatások nélküli gyógymód? A nem is olyan távoli jövőben valószínűleg erre is lesz precedens a rákos betegek gyógyítása terén.