Szalai Mártának hívnak. Szakmámat tekintve egyetemi okleveles ápoló vagyok. Három fő érdeklődési köröm van, amelyek meghatározzák az életemet, ez az onkológiai betegellátás, ápolás; a pszichológia és a hastánc. Főállásban osztályvezető főnővérként dolgozom, emellett onkológiai szakápolástant tanítok a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán, és az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetben. Tagja vagyok a Magyar Rákellenes Ligának.

Évekkel ezelőtt egy étteremben láttam egy hastáncműsort, ahol is azonnal beleszerettem ebbe a gyönyörű nőies táncba. A csillogó ruhák, misztikus zene teljesen elvarázsolt, a táncos kisugárzása magával ragadott. Pár pillanat leforgása alatt éreztem, hogy ez az ami még hiányzik az életemből.

2003 óta táncolok a Yasmina hastáncstúdióban. A tanárom Yasmina nemcsak a táncot tanította meg nekem, átadta ennek a táncnak az ÉLET érzését is. Köszönettel tartozom Neki!

A hastánc szépen lassan átalakított testileg, lelkileg. Tánc közben átadhatom magam a zene, a ritmus és a tánc varázsának, megszűnik számomra a külvilág, a problémák sokasága, elmúlik a fáradtság érzése. Egy kis időre feledteti velem azt a sok emberi tragédiát, amit a munkám során megélek. A hastánc szépséggel, harmóniával tölt el! A mindennapjaim energiával feltöltöttek.

2005-ben orientalis tánc kategóriában sikeres táncvizsgát tettem az Országos Szórakoztatózenei Központ vizsgabizottsága előtt.

Fontos lett számomra, hogy azt az érzést, lelki harmóniát, szépséget, amelyet a hastánc által megélek, továbbadjam olyan hölgyeknek, akiknek erre igazán szükségük lehet. Ezért létrehoztam 2005. március 8-án a SZÁZSZORSZÉP HASTÁNC KLUB-ot. (A megalakulásunk dátuma teljesen „véletlenszerű”, nem tervezett!)

SZÁZSZORSZÉP HASTÁNC KLUB

A Százszorszép Hastánc Klub 2005. márciusában jött létre.
A Százszorszép névvel mindazon érzést kívánom kifejezni, amelyet tánc közben testileg és lelkileg átélhetünk.
Valóban Százszorszépnek érezhetjük és érezzük magunkat!

A klubnak két csoportja van:

 Daganatos megbetegedéssel küzdő hölgyek csoportja. Célom a testi és lelki rehabilitáció. Aranytíz Művelődési Központ. Budapest, Arany János u. 10. Kedd 15 – 16.30

 Egészségügyben dolgozó, illetve egészséges hölgyek csoportja. Célom a kiégés-szindróma megelőzése. Krisztina Wellness. Budapest, Krisztina krt. 41-43. Szerda 16 – 17.30
18 – 19.30
Csütörtök 17 – 18.30

Az órák 2 X 45 percesek.
Óra menete:
– vendég előadás – havonta egyszer
– bemelegítés, nyújtás
– mozgások, lépések tanulása / koreográfia
– szabadtánc, improvizáció.
Öltözék:
Kényelmes legyen! Ajánlatos a gumis derekú hosszú szoknya, melltartó vagy topp.

„Aranytíz”
A rosszindulatú daganatos betegségek miatt végzett csonkolásos műtét nem csak fizikai, hanem a gyógykezelés után tartósan megmaradó pszichés megterhelést jelent a betegeknek.
A rák okozta betegségtudat mellett az egészséges nőiség érzése elvész. A mindennapi életben, a párkapcsolatban kialakuló gátlások, szorongás oldására a protetikai rehabilitáción kívül az egészséges életmódhoz visszavezetésben nyújt segítséget a nőiességet hangsúlyozó HASTÁNC.

A klub 2005. március 8-án nyitotta meg kapuit a daganatos megbetegedésben szenvedő hölgyek előtt. Sorsszerűnek hiszem, hogy éppen a NŐNAP-on kezdődött a klub élete.
A klub jelenleg 30 fővel működik. A hölgyek életkora 33-74 év.

Havonta egyszer az órák elején vendégeket fogadunk, akik különböző érdekes és értékes 20 perces előadást tartanak nekünk. A vendégek „szigorúan” nők lehetnek, akik az előadás után velünk élvezhetik a tánc szépségét.
Az előadók nem csak „szakmabeliek”, akik felvilágosító, ismertető előadásokat tartanak nekünk. Volt már smink tanácsadás, hastánc történeti előadás, valamint meghívtuk Yasminát is.
A szakmai előadások a felvilágosításra, segítség nyújtásra fókuszálnak. A többi előadás középpontjában a NŐ áll.

Az előadás után 25 perc bemelegítés következik, amikor is megmozgatjuk minden porcikánkat, nem kímélve a belső és intim izmokat.
A bemelegítést a táncmozdulatok, koreográfiák elsajátítása követi.
Az órát mindig az úgynevezett szabadtánccal fejezzük be. Ilyenkor mindenki szabadon táncolhat érzéseinek megfelelően.

„Krisztina”
A mai nő élete nem egyszerű feladat. A 100%-os elvárásoknak naponta meg kell felelni a munkahelyen, mint munkatárs; otthon, mint feleség, társ; anyuka; háztartást vezető … Legtöbb esetben a nőnek önmagára nem jut ideje, a pihenésre, feltöltődésre, testi, lelki szépülésre.
Az egészségügyi dolgozók élete igen nehéz. A mindennapjainkat jellemzi a „hajtás”, a felelősség, az emberi tragédiák végigkísérése. A munkánk alatt ki kell zárni a magánéleti nehézségeket, problémákat. Szakmailag és emberileg naponta felkészültnek és frissnek kell lennünk. A munkahelyi hajtás után el kell látni a családot, meg kell teremteni az „otthont”, ahova jó hazamenni.
Ma már egyre jobban felfigyelnek a szakmában a kiégés-szindróma veszélyeire, amely minden egészségügyi dolgozót fenyeget. (Mindenkinél előfordulhat, nem csak eü. dolgozóknál!)

A foglalkozásokkal remélem, hogy a csoport tagjai is olyan pozitív testi, lelki változásokon mennek keresztül, amelyeket én is megtapasztalhattam.

A jó hangulatban eltöltött és kellemesen fárasztó óra után a szaunában beszéljük ki a női titkokat!

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Gyermeknap Gyöngyösön

Az Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában gyermeknap volt május 26-án, amelyen részt vett a Gyöngyösi Alapszervezet is. A gyerekeknek gördeszkás és kerékpáros bemutatót tartottak, volt kötélhúzás, ugrálóvár és közös tánc is. Vittünk  ajándékot, aminek Olvass tovább...

Egyéb

2013.november 27. Egészségnap Csányon

A Hatvan kistérség csendes kis falujában, a dinnyéjéről híres Csány nevű falucskában egészségnapot szerveztek, amelyre a MRL Hatvani Segítő Szolgálatát is meghívták.